Reagált a Kreml Trump terveire: aggódnak az oroszok
Moszkva élesen reagált Donald Trump Grönlandra és Kanadára vonatkozó igényeire.
„Kiterjesztjük a kiképezhető és behívható állampolgárok körét”, mondta.
Az ukrán-orosz konfliktus egy hosszú, felőrlő állóháború felé halad, amely Oroszországnak kedvez, lehetőséget adva számára, hogy újraépítse katonai erejét – állította Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka egy szerdán közzétett cikkében a brit The Economist hetilapban.
Zaluzsnij hangsúlyozta, hogy Ukrajnának kritikus új katonai képességekre van szüksége, különösen a légierő terén, hogy kibújjon a ilyen típusú hadviselés csapdájából.
Bár a rakéták és lőszerek továbbra is fontosak, az igazi kulcs a légierő
– tette hozzá a főparancsnok.
A cikk szerint az ukrán csapatok haladását megnehezítette az orosz légifölény, amely miatt Kijev több dróntámadást hajtott végre az orosz légvédelmi rendszerek túlterhelésének céljából. Zaluzsnij azt is kiemelte, hogy hatékonyabb módszerekkel kell megsemmisíteniük az orosz tüzérségi állásokat, és jobb aknamentesítési technikákat kell kidolgozniuk.
Emellett felhívta a figyelmet a katonai utánpótlás nehézségeire is. Jelezve, hogy Ukrajnában korlátozottak a lehetőségek a katonai kiképzésre, és joghézagok is fennállnak, amelyek lehetővé teszik a katonai szolgálat elkerülését.
Meg kell oldanunk ezeket a problémákat. Egységes nyilvántartást vezetünk be a hadkötelesek számára, és kiterjesztjük a kiképezhető és behívható állampolgárok körét
– írta Zaluzsnij.
(MTI)
***
Kapcsolódó vélemény
Ma már Amerikában is tudják, hogy a Zelenszkij-rendszere korrupt, méghozzá nagyon.
Nyitókép: YULIIA OVSIANNIKOVA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.